HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely
2015. június 30.

Hivatalos: Magyarország rendezi a 2016-os Eb-t!

Döntött az Európai Bridzsliga (EBL): Magyarország lesz a rendezője a jövő évi, 53. bridzs csapat Európa-bajnokságnak. 2016. június 16–26. között várhatóan a budapesti Groupama Arénában mérkőznek meg Európa legjobb csapatai. Az EBL végrehajtó bizottsága tromsői ülésén hozta meg a döntést. Több mint egy éve folytak a tárgyalások a Magyar Bridzs Szövetség és az EBL között, Yves Aubrey EBL-elnök többször járt Budapesten ez ügyben. Az európai szövetség vezetője többször nyilatkozott úgy, hogy szeretnék, ha Magyarország rendezhetné meg a legnagyobb presztízsű európai válogatott versenyt, most Norvégiában erről hozott határozatot az EBL.
Szilágyi László
2015. június 27.

A törpék? Solymáron?

A solymári párosversenyen sok jó dolog van, de talán mind közül legjobb a mézes cigánymeggypálinka. Fogyasztása növeli a licitálási kedvet, ritkítja a kihagyott gémeket, sűríti a bemondott szlemeket, sőt mértékletes fogyasztása még a játékostársak (főleg a partner) iránti toleranciára is jótékony hatással van. Az ebéd után éppen csak lenyeltem az utolsó korty mézes cigánymeggypálinkámat, már kezdődött is a második forduló.
Fazakas Gergely
2015. június 20.

Az úgy történt – Trójai faló a BAM-on

Az idei újítás, a GAMAX BAM-kupa remek időpontot talált a versenynaptárban. Az IMP bajnokság után semmi kihagyás, nincs idő lemerevedni, a jó formát lehetett egyből továbbvinni, illetve az IMP-beli esetleges csorbákat menetből kiköszörülni a júniusi két kedd fordulóiban.
Varga István
2015. június 15.

Beestünk – IMP-bajnokság I/A 8. játéknap

Illetve: nem estünk ki. Na szóval, bent maradtunk… Mármint Udvari Szabolccsal az I/A-ban, az idei IMP-bajnokságban („közép-magyar”, magyarul budapesti, na jó, legyen Budapest és környéke).
Vikor Dániel
2015. június 8.

Amikor a Staymanünket megkontrázzák

Ez a megoldást eredendően a junk Stayman konvencióra épül fel, ebben a válaszolónak lehet háromszínű gyenge lapja treff nélkül, ekkor arra készül, hogy elpasszolja az induló bármely válaszát, vagy 2 színű gyenge lapja majorokkal, ekkor a válaszoló elpasszolja a major válaszokat és 2 kőrt mond a 2 káró majorokat tagadó válaszára, ami passzt vagy 2 pikket kér, ha az indulónak 3 pikkje és 2 kőre van. De a rendszer használható az original invit plusz Stayman esetében, és a 2 szan–3treff Stayman vagy Puppet esetében is.
Talyigás Péter
2015. június 7.

Jó pap pikk-pakk tanul (a Pikk kupában is)

„Ha jön a zutty, a pikk-pakk maki csak juj, soha sem jaj!”

(Dés-Geszti: A dzsungel könyve)


A Pick család legkisebb fia, Ábel rabbi, négy leány boldog apukája. Kevéske szabad idejében bridzselni is próbál. Dél helyén kezdi meg a licitet, majd hamarosan indulnia kell az ellenfél gémje ellen.
András Imre
2015. június 7.

A kétszínűekről – Beszorítások, 4. lecke

Az előző leckében azt kérdeztük, hogy az alábbi 5 treffet Nyugat hogyan tudná buktatni?
Dienes Ödön
2015. május 3.

A 84 ezer forintos 1 szan – Temesvári párosverseny

Temesvárra látogattunk Ráduly Csabával a háromfordulós Bánát Kupa MP-párosversenyre. A befizetett – egyébként jelentős – nevezési díjak 85 százalékát kiosztották! Az első forduló után vezettünk, a másodikban visszacsúsztunk a második helyre, majd vasárnap következett a legjobb 14 pár szuperdöntője.
Szalay György
2015. április 26.

4. szín: gémforsz(+)

Szalay György vitába száll Vikor Dániel legutóbbi cikkével, a 4. szín géminvit+ használata helyett amellett érvel, hogy legyen ez a mesterséges licit legalább gémforsz.
Zöld Ferenc
2015. április 25.

Hajrá II., OMP-döntő – Az utolsó csepp vérig, azaz licitig

Az idén született már egy tudósítás néhány hajráról, ami inkább érdekes volt és nem sok bridzsszempontból izgalmas eseményt tartalmazott. Úgy hozta a sors, hogy a 2015-ös országos MP-párosbajnokság és annak hajrájának főszereplőjévé váltunk ismét Szilágyi László partneremmel. Itt persze a színvonal is más volt, mint a korábbi versenyeken, különösen a 12-es szuperdöntőben. Partneremmel kifejezetten az idősebb játékosokat képviseltük, az első hat helyezett korátlaga alig volt 40 felett, míg a miénk 60 körül van.